A BProf üzemmérnök-informatikus képzésről

A kooperatív képzés célja, hogy hallgatóink tapasztalt gyakorló szakemberek iránymutatásai alapján megismerkedhessenek leendő szakmájuk gyakorlati vonatkozásaival. Neves ipari partnercégeknél kapcsolódhatnak be az adott cégnél folyó szakmai (fejlesztési-üzemeltetési) tevékenységekbe és ezáltal lehetőségük nyílik elméleti tudásuk, gyakorlati tudássá történő elmélyítésére, mely így sokkal komplexebb ismeretet biztosít számukra (csapatmunka, kommunikáció, szabályok, technológia, határidő, kreativitás, felelősségvállalás).
A kooperatív képzés lényege, hogy a hallgató a cégnél tölti az 5. félévben az ideje több mint felét (kb. 480 munkaórát), a hatodik szemeszterben még ennél is többet, kb. 660 munkaórát). Ennek tanulmányi keretei a következők:
A specializációk keretein belül a hallgatók ún. projekttantárgyakat vesznek fel, melyek az 5. szemesztertől kezdődően rendre az Önálló laboratórium, a Projektgyakorlat és a Szakdolgozat-készítés. Ezen tantárgyak mindegyikét a hallgatók valamely, a kooperatív képzésben résztvevő vállalatnál dolgozva, a vállalat részéről biztosított konzulens közvetlen irányításával, a hallgató anyatanszéke által kijelölt témavezető felügyeletével teljesítik.
Kooperatív képzés 2. féléve indul !
2025.01.28 09:57
Tisztelt Egyetemi Témavezető !
Tisztelt Vállalati Konzulens !
Tisztelt Hallgató !
Lezárult a 2024/25 tanév őszi féléve. A jövő héttől (regisztrációs hét) elindul a kooperatív képzés második féléve, aminek keretében a hallgatóknak két tantárgyat kell teljesíteniük: a Projektgyakorlatot (210 óra) és a Szakdolgozat-készítést (450 óra). A hallgatók ebben a félévben már jelentős részben a vállalatoknál töltik idejüket témáikhoz kapcsolódóan, de még néhány egyetemi feladatukról sem szabad megfeledkezniük. Fontos: az őszi félév esetleges többletórái, vagy a tavaszi félév két tantárgyának munkaórái nem keverhetők egymással, mindkét tavaszi téma munkaóráinak száma 0-ról indul. A tantárgyak teljesítésének továbbra is szükséges feltétele a munkaórák legalább 80%-ának a konzulens által a Portálon igazolt teljesítése (min. 168 ill. 360 munkaóra).
A két tantárgyhoz két téma tartozik minden hallgatónál. Ezekhez témacímek szükségesek, melyeket a megnyitásnál meg kell adnunk. A címek általában eltérőek, mivel a Projektgyakorlat célja a kollektív csoportmunka megismerése a vállalat keretei között, a Szakdolgozat-készítés önálló, és sokkal nagyobb volumenű feladat. Amennyiben máshogy nem megvalósítható, a két témacím lehet azonos is. A címek a tevékenység jellegét mutatják, ez lehet azonos a korábbi Önálló labor címével is, de el is térhet attól. A Szakdolgozat esetében ez a cím lesz a hallgató szakdolgozatának a végleges címe.
A témák megnyitásához a következőket kell elvégezniük:
Az egyetemi témavezetőknek mielőbb egyeztetniük kell a vállalati konzulensekkel a témák tartalmáról és a vállalat által javasolt címről. Az új témákat csak a témavezetők tudják létrehozni a Kooperatív Portálon. Belépés után megnyitva a korábbi Önálló labor témát (minden hallgatónál külön-külön) a fejlécben megjelentek a „Projektgyakorlat kiírása a hallgatónak” és a „Szakdolgozat-készítés kiírása a hallgatónak” linkek. Ezekre kattintva nyílik meg a témakiíró oldal. Felül a régi téma adatai láthatók, az alatta lévő blokkban két dolgot kell beállítani: a 2024/25/tavasz félévre kell megnyitni, az „Új téma címe” sorba pedig az új címet kell beírni. Fontos, hogy a Portál a megadott címen fogja megnyitni a témát, és ezt utána már nem engedi változtatni. A témavezetők tehát az említett témacímeket mielőbb beszéljék meg a vállalati kollégákkal, és ezek ismeretében nyissák meg a Portálon a két témát a tavaszi félévre (határidő: február 9., a megnyitásig a hallgatók munkanaplójukat sem tudják vezetni !)
A Szakdolgozat-készítés tantárgy számára a témát a Diplomaterv portálon is meg kell nyitni, és a két Portált egy hivatkozási linkkel kell összekötni. A tantárgy heti adminisztrációja a Kooperatív portálon zajlik, a feladatkiírás, adatlap kitöltés és a dolgozat beadása a Diplomaterv portálon történik (egységes kari archívum).
Célszerű a témacímeket a hamarosan elkészítendő részletes feladatkiírások tartalmához hangolni (ezek a feladatkiírások hasonlóak lesznek az őszi önálló laboroknál már megismertekhez). A feladatkiírásokat is az egyetemi témavezetők kell feltöltsék majd – Projektgyakorlat esetében a Kooperatív Portálra az 1. oktatási hét végéig (február 16.), a Szakdolgozat-készítés esetében a Diplomaterv Portálra minél hamarabb, de a Diplomaterv portál határidő egységesen az 5. hét végéig követeli meg azt. Érdemes ezekről már előzetesen egyeztetni (vállalat-hallgató-egyetem körben).
A hallgatók feladata, hogy a témacímek (és majd a feladatkiírások) létrejöttét segítsék a vállalati konzulensekkel és az egyetemi témavezetőkkel történő mielőbbi megbeszélések és a közöttük történő közvetítés segítségével. Amint a témák megnyíltak, rögzíteni tudják a korábbiakhoz hasonlóan a munkanaplóban tevékenységük rövid leírását, illetve elvégzett munkaóráikat. Fontos: a tavaszi félév óraterhelése magasabb lesz, mint az őszi félévé volt, a két tantárgy terhelése pedig nem szimmetrikus. A szakdolgozatot a pótlási hét végéig le kell adniuk a Diplomaterv portálon (utána a Portál lezár) ahhoz, hogy a júniusi záróvizsga időszakban diplomájukat meg tudják szerezni. Eddig az időpontig (június 1-ig) a szakdolgozathoz előírt munkaórákat is teljesíteniük kell ! A projektgyakorlat folytatható tovább a vizsgaidőszak 2. hetének végéig (június 15-ig), azt konzulensük és témavezetőjük a 3. vizsgahét közepéig értékeli, abszolutóriumot szereznek, így a vizsgaidőszak utolsó hetében még záróvizsgájukat is teljesíteni tudják majd.
Egy célszerű (javasolt) ütemezés: 02.03-tól elindítva a munkát a pótlási hét végéig (06.01.) 17 hét alatt teljesítendő a 450 óra (26,5 óra/hét), ebben az időszakban csak 8,5 óra/hét munkaidőt fordítva a projektgyakorlatra, majd az első két vizsgahétben 33-33 órát ledolgozva 17*8,5+33+33=210,5 óra teljesíthető. Ügyeljenek arra, hogy a munka mellett még néhány tantárgyat is teljesíteniük kell a tavaszi félévben, arra is maradjon idejük. Később megkezdett munka esetén ezek az óraszámok emelkedni fognak, ha teljesíteni akarják a kooperatív tantárgyakat !
Kérjük, hogy a félévindításhoz szükséges feladatokat mindenki mielőbb végezze el, a tavaszi félévre is jó munkát, sikeres együttműködést kívánunk !
Kooperatív képzés indul !
2024.08.21 09:16
Felhívjuk hallgatóink, konzulenseik és témavezetőik figyelmét a 2024. őszi félévben zajló kooperatív képzéssel kapcsolatos teendőkre.
Az őszi félév ütemezése az Egyetemen a következő:
- Regisztrációs hét: 2024.08.26 – 2024.08.30.
- Szorgalmi időszak: 2024.09.02 – 2024.12.06.
- Pótlási hét: 2024.12.09 – 2024.12.13.
- Vizsgaidőszak: 2024.12.16 – 2025.01.24.
Augusztus 26-val elindult a 2024 őszi félév regisztrációs hete és ezzel megkezdhető a kooperatív képzés a hallgatók számára. A megkötésre kerülő hallgatói szerződések célszerűen szeptember 1. – január 31. közötti időtartamra szólnak. Fontos, hogy bár a hallgatók a teljes időszak alatt dolgozhatnak a cégeknél, elszámolási időszakuk az Egyetem felé ennél valamivel rövidebb:
- az Önálló laboratórium tantárgyak értékelése a vizsgaidőszak 4. hetében meg kell történjen, tehát ők beszámolójukat 2025.01.17-ig el kell készítsék,
- a szakdolgozatokat a hallgatóknak a pótlási hét végéig (2024.12.15-ig) be kell adniuk, hogy az még megvédhető legyen a januári záróvizsgájuk során.
A teljesítés határidők tehát az előírt munkaórák legalább 80%-ra: Önálló labor 2025. január 17., Szakdolgozat-készítés: 2024. december 15. A munkaórák számában csak a regisztrációs héttől induló munkahetek vehetők figyelembe, amennyiben a munkaórák a Portálon rögzítésre kerültek és azokat a vállalati konzulens jóváhagyta.
Ezekből a határidőkből következik, hogy a munkáknak a regisztrációs héttel történő indulása esetén az Önálló labor esetében átlagosan heti 480 / 19 = 25,3 munkaóra, Szakdolgozat-készítés esetén pedig átlagosan heti 450 / 16 = 28,2 munkaóra teljesítése szükséges a kapcsolódó tantárgyak értékelhetőségéhez. (Regisztrációs hét + 14 hét szorgalmi időszak + pótlási hét + 4 vizsgahét.)
A hallgatói munkaszerződések közvetlenül a hallgatókkal (kétoldalú szerződés esetén) vagy az Iskolaszövetkezet segítségével (háromoldalú szerződés esetén) a fenti időtartamra mielőbb megkötendők, ezek másolatát a hallgatóknak a második oktatási hét végéig (2024.09.13-ig) fel kell tölteniük a Kooperatív portálra.
Kérjük a vállalati konzulenseket, hogy a hallgatókkal is megbeszélve minél hamarabb készítsék el a félévre vonatkozó részletes feladatkiírást (min. ½ oldal), amit az egyetemi témavezetőnek megküldve neki kell feltöltenie a Kooperatív portálra (szakdolgozat esetén a Diplomaterv Portálra), szintén a második oktatási hét végéig (2024.09.13-ig). Kérjük továbbá, hogy a hallgatók által heti rendszerességgel vezetett munkanaplót és a teljesített munkaórák számát a konzulensek szintén heti rendszerességgel fogadják vagy utasítsák el (utóbbi esetben a hallgatóknak azt mielőbb javítaniuk kell a kapott visszajelzés értelmében). Teljesítettnek csak a konzulensek által elfogadott munkaórák számítanak a tantárgyak értékelésénél. A munkanaplókat az egyetemi témavezetők is hetente ellenőrzik.
A félév közepén a 9. hét végéig a hallgatók addigi munkájukról félévközi beszámolót készítenek (10-12 oldal), amit a Kooperatív portálra kell feltölteniük 2024.10.31-ig. Ennek értékelése és elfogadása a konzulens és a témavezető feladata 2024.11.08-ig.
A félév végén az előző beszámolót folytatva a hallgatók elkészítik a félévvégi beszámolót (20-25 oldal), és egy prezentációt, melynek segítségével a konzulensnek és a témavezetőnek előadás formájában bemutatják a teljes félévben végzett munkájukat. Az anyagok 2025.01.17-ig töltendők fel a Kooperatív portálra, az előadások és a munka értékelése 2024.01.20-23. között kell megtörténjen. A féléves jegyek beírásának határideje a vizsgaidőszak vége (a néhány keresztféléves szakdolgozat esetében 2024.12.20.)
Sikeres kooperatív képzést kívánunk valamennyi hallgatónknak, konzulensüknek és témavezetőjüknek.
Besorolás megtörtént !
2024.07.05 17:26
Felhívjuk a 2024/25 tanévben kooperatív képzést folytató hallgatók és vállalatok figyelmét, hogy a hallgatók besorolása a jelentkezési időszakban létrejött megállapodások mentén megtörtént. 1-2 hallgatónak nem sikerült megállapodást kötni a témagazda vállalatokkal, az ő jelentkezéseik ügyében a még üres hellyel rendelkező vállalatok kapcsolattartóit hamarosan keresni fogjuk (pótbesorolás). Az őszi félév indulása előtt elvégzendő feladatok a következők:
- A hallgatók vegyék fel a kapcsolatot a vállalattal (ahova besorolásra kerültek), és amennyiben ez még nem történt meg, ismerkedjenek meg - lehetőleg személyesen - a vállalati kapcsolattartóval és jövőbeli konzulensükkel 15 napon belül. A megkeresés jó alkalom lehet az ősszel elkezdődő kooperatív képzés helyszínének, munkahelyüknek a megismerésére, jövőbeli kollégáikkal való ismerkedésre. A kapcsolatfelvétel tényét a hallgatónak a konzulenstól kapott azonosító kóddal igazolnia kell a Portálon, amit az rögzít és a képzés megkezdésének feltétele lesz.
- A vállalati kapcsolattartó, a konzulens és a hallgató kezdjék meg a szeptembertől induló hallgatói munkaszerződés megbeszélését, a szerződés 2024. szeptember 1-vel kezdődhet és legalább az első félév végéig tartson (a második félévre új szerződés is köthető majd). A háromoldalú (BME - Iskolaszövetkezet - Vállalat) konstrukcióban létrejött képzéseknél vegyék fel a kapcsolatot a Schönherz Iskolaszövetkezettel is a szerződés részleteinek megbeszélése ügyében.
- A konzulens és a hallgató készítsék elő az őszi félévben lebonyolításra kerülő Önálló laboratóriumhoz kapcsolódó részletesebb feladatkiírást. A feladatkiírás a téma és az elvégzendő feladatok részletesebb megfogalmazása (kb. 1/2 - 1 oldal), melyet a félév indulásakor az egyetemi témavezetővel kell egyeztetniük, és a végleges feladatkiírást ő fogja feltölteni a Portálra.
- A hallgatónak a félév indulásáig a konzulenshez hasonlóan fel kell keresnie egyetemi témavezetőjét is, ennek tényét szintén a Portálon kell rögzíteniük.
Amennyiben a vállalat és a hallgató erről (külön) megállapodnak, a hallgató dolgozhat a nyár folyamán a cégnél, azonban ez az időszak nem képezi a kooperatív képzés részét, annak őszi féléves időelszámolásában nem vehető majd figyelembe.
Gratulálunk a besorolt hallgatóknak és a kapcsolódó vállalatoknak, kellemes ismerkedést, nyaralást vagy munkaindítást (kinek-kinek a megfelelőt) kívánunk, a szeptember 1-től induló kooperatív képzéshez pedig sok sikert, jó tanulást !
A kooperatív képzés kari vezetése
Időszakok
-
2025. febr. 03. – febr. 16. | 2024/25/tavaszHallgatók
Szerződések feltöltése
A hallgatók feltöltik a vállalattal kötött szerződésüket.
-
2025. febr. 03. – febr. 16. | 2024/25/tavaszTémavezetők
Feladatkiírások feltöltése (Önálló laboratórium, Projektgyakorlat)
A témavezetők feltöltik a hallgatóval és konzulenssel egyeztetett féléves feladatkiírást.
-
2025. márc. 24. – márc. 31. | 2025/26/őszGazdatanszékek tanszékvezetői
Témavezető jelentkezések véglegesítése
A gazdatanszékek hozzárendelik a témákhoz a végleges témavezetőket a jelentkezők közül.
-
2025. márc. 24. – márc. 30. | 2024/25/tavaszTémavezető
Félévközi értékelés, 6. hét (Projektgyakorlat)
A Projektgyakorlatot végző hallgatók első 6 heti munkájáról a témavezető rövid értékelést készít.
-
2025. ápr. 02. – jún. 30. | 2025/26/őszHallgatók és vállalatok
Témajelentkezési időszak (Önálló laboratórium)
A hallgatók interjúzhatnak a vállalatoknál, és köthetnek megállapodást.
-
2025. ápr. 28. – máj. 04. | 2024/25/tavaszTémavezető
Félévközi értékelés, 10. hét (Projektgyakorlat)
A Projektgyakorlatot végző hallgatók első 10 heti munkájáról a témavezető rövid értékelést készít.
-
2025. máj. 26. – jún. 01. | 2024/25/tavaszTémavezető
Félévközi értékelés, 14. hét (Projektgyakorlat)
A Projektgyakorlatot végző hallgatók féléves munkájáról a témavezető rövid értékelést készít.
-
2025. máj. 26. – jún. 08. | 2024/25/tavaszKonzulensek és témavezetők
Félévvégi értékelés (Szakdolgozat-készítés)
A konzulensek és témavezetők értékelik a Szakdolgozat-készítést végző hallgatók féléves munkáját.
-
2025. jún. 10. – jún. 18. | 2024/25/tavaszKonzulensek és témavezetők
Félévvégi értékelés (Projektgyakorlat)
A konzulensek és témavezetők értékelik a Projektgyakorlatot végző hallgatók féléves munkáját.
-
2025. júl. 07. – júl. 18. | 2025/26/őszDékáni Hivatal és vállalatok
Pótbesorolási időszak
A nem besorolt hallgatók pótbesorolásra kerülnek.